Talán senkinek sem újdonság, de nem ritka, hogy a fiatal fiúkat a hobbijukon kívül sokszor nem érdekli túl sok minden, a megjelenésük, vagy a felszereléseik külseje meg végképp nem – persze tisztelet a kivételnek, de az én öcsém nem tartozik a kivételek közé. Ahogy a szüleinkkel megbeszéltük, elmentem érte a szokásos, délutáni fociedzésére, hogy onnan elvigyem haza autóval – lényegesen gyorsabb volt, mint busszal. Vártam rá a bejárat előtt, majd egyszer csak megjelent: ütött-kopott (“Nem, még nem kell lecserélni!”) hátitáskája ekkor adta be a kulcsot és szakadt el javíthatatlanul… Remek, gondoltam, és segítettem neki összeszedni a kiborult holmijait, meg valahogy még összefogni a táskáját és elevickélni az autóhoz.
Hazaúton telefonáltam egy barátnőmmel, akinek elmeséltem az incidenst, ő pedig nyilván értetlenkedett, hogy az öcsém miért hordta még mindig ugyanazt a rossz állapotú hátitáskát, mindenesetre neki mindenre van egy jó ötlete, ahogy erre is. Az öcsém következő edzése szerencsére csak egy hét múlva volt, így azt ajánlotta, hogyha hátitáska az, amire szükségünk van, nézzük meg az Annatáska webshopot (gyorsan át is küldte a linket), mert nem fogunk csalódni – ugyan elsősorban női táskákra specializálódtak, vannak nagyon jó minőségű uniszex és férfi darabok is, tehát találhatunk olyat, ami tetszik neki és nem megy szét egyhamar.
Hazaérve nyilván megvolt az általános rosszallás, majd testvéremmel nekiültünk új táskát keresni a neten, többek között megnéztük a barátnőm által küldött linket is. És heuréka! Valóban igaza volt, a fent lévő darabok nagyon jól néznek ki, még a válogatós testvéremnek is mind nagyon tetszett azok közül, amelyek stílusban és méretben számításba jöhettek, Nagyon tetszett a weboldal is, hiszen rá lehetett szűrni, kinek a részére keresek táskát és több árkategóriában is lehetett nézelődni, így a legtöbben tényleg megtalálhatják a számukra ideális hátitáskát.
Számunkra fontos tényező volt, hogy egyrészt tetsszen az öcsémnek; másrészt legyen megfelelően nagy, hogy minden szükséges holmija beleférjen, ha edzésre vagy meccsre megy. Szintén fontosnak tartottam a minőséget és a minőségi kivitelezést, így örültem, hogy sok esetben voltak ott már általam is ismert márkanevek, amelyekben én magam sem csalódtam még soha, így biztos lehettem benne, hogy nem igazán tudunk rosszul választani. Szerencsére többnyire sötét színű táskák voltak az öcsémnek is megfelelő stílusúak közül, tehát tényleg maximálisan elégedettek voltunk az egyébként teljesen felhasználóbarát felülettel kialakított webáruházzal.
Testvérem végül nagyon nehezen jutott dűlőre, aludt is rá egyet – de végül megszületett a döntés és sikeresen meg is lett rendelve a kiválasztott hátitáska – habár bevallom, a hosszas nézelődések közepette az én szemem is megakadt jó pár darabon, így nem tudtam másnap ellenállni a kísértésnek és magamnak is rendeltem egyet. Magamat ismerve később úgy is visszatértem volna az oldalra, hát akkor már nem praktikusabb, ha egyszerre, egy csomagban jön ki mindkettő? Na ugye…
Összességében, hála öcsém halogató természetének a táskavásárlásokat illetően, és köszönhetően barátnőm mindig szuper tippjeinek, megismertünk egy remek webáruházat nagyon jó termékekkel. Így végül a testvérem is új hátitáskával indulhatott el a soron következő edzésére, amit szinte minden csapattársa megcsodált és nem kétlem, hogy jó páran a közeljövőben szintén megnézik majd az oldalt, és persze nem is fognak üres “kézzel” távozni onnan. Az Annatáska oldalt mindenkinek ajánlom, nagyon jó döntés volt tőlük vásárolni!