Már gyerekkorom óta focizom versenyszerűen, az edzőm a szinte a nevelőapámmá nőtte ki magát az évek során. Amikor tanácstalan vagyok valamivel kapcsolatban, gyakran kérem az ő segítségét. Már csajozási, étkezési témában és természetesen sporttal kapcsolatban is kértem ki tanácsát.
Ez alkalommal viszont laskáskérdésben hallgattam meg, ugyanis én és a barátnőm összeköltöztünk, sikerült vennünk egy kis közös kuckót, és mivel még nem voltam ilyen helyzetben, ez az első nagyobb összegű tulajdonom, és a szüleim segítségét sajnos nem tudom kérni, hát az övét, az edzőbáét kértem. A mai edzés után maradtam még összeszedni a cuccokat, mindig besegítek, mert szeretem az edzőbával eltöltött időket. Mindig okos, érthető, nem tolakodó tanácsokat ad számomra, szereti, ha megamtól jövök rá a megoldásra, és nem a számba adja a szavakat.
A lakásbiztosításról kérdeztem, pontosabban az volt a kérdésem, hogy lehetséges-e a lakásbiztosítás kötés online? Erre így magától hirtelen nem tudott biztos választ adni, de az az ötlete támadt, hogy üljünk be egy italra, és nézzük meg közösen, mi a helyzet ezzel a témával.
Így hát beültünk a legközelebbi kávézóba, ahol ő már szinte családtagnak számít, ezért ott nemcsak kávéhoz tudtunk hozzáférni, hanem egy számítógéphez is, amin böngészni tudtunk. Persze, egyedül is tudtam volna tájékozódni, de egy olyan témában, amihez nem értek, nem tudom, melyik oldalnak hihetek, hiszen az interneten elég sok félrevezető dologgal lehet találkozni, ezért ehhez most szükségem volt egy felnőtt szemre is.
Persze az edzőbá tud a lakásbiztosításokról elég sok mindent, de korából adódóan a lakásbiztosítás kötés online még számára is ismeretlen terep volt. Még abban sem voltam biztos, hogy megéri-e biztosítást kötni, eddig nem igazán foglalkoztam ilyenekkel, de az edzőbá egyértelműen azt tanácsolta, hogy kössek. Elmesélte, hogy pont két hónapja történt az ő házukban, hogy a nagy vihar miatt fizetett nekik a biztosító. A nagy szél kifújta az ablkaukat, és végigsöpörte az esőt a szobán. Szerencsére volt olyan kiegészítése a biztosításuknak, ami ezt a kárt is fedezte.
Szerencsére találtunk egy oldalt, ahol egyszerűen, gördülékenyen vannak leírva a dolgok, és a kalkulátor gomb segítségével el is kezdődik a biztosítás megkötése. De mielőtt bárminek is nekiálltam volna, átolvastunk mindent, amit az oldalon láttunk, kezdve azzal, hogy láttam, mennyiféle kiegészítő biztosítás van, például kisállatra, ami jól fog jönni, hiszen van egy kismacskánk, akit féltünk majd az új helyen.
Aztán tovább haladtunk, és láttam, hogy társasház esetében elég csak az ingóságokra illetve a kisállatra kötni a biztosítást, így azt fogom tenni – gondoltam.
A lakásbiztosítás kötés online kicsit ijesztő, bár az edzőbá sokat segített, még várok vele kicsit, megbeszélem ezt a barátnőmmel is, aztán együtt döntünk. Láttam, hogy van egyelég komoly ügyféltájékoztatás anyag is fönt. És ami külön jó, láttam, hogy van massenger felület is, ezt biztos használni fogjuk a barátnőmmel. Úgy gondolom, mindenképpen megkötjük a biztosítást, de jó volna először tényleg megfontoltan átnézni mindent, ekkor már nem az edzőbával, hanem a barátnőmmel.
Aztán a költözéssel és a biztosítással elkezdhetjük közös életünket.